Azon vettem észre magam, hogy az évek elteltével egyre inkább gasztro-függő lettem. Kezdődött újságkivágásokkal, szakácskönyvekkel, Tv műsorokkal...majd rákattantam az internetre, mely mindinkább háttérbe szorította az előzőeket. Sajnos az egész családommal imádunk enni, s emberi formánk megőrzése végett kénytelen vagyok visszafogni kulináris kalandozásainkat. Nem tudom más hogy van ezzel, de oly nagy a kísértés hogy ne főzzünk-süssünk egész nap...hát igen, mindig meg lehet kívánni valami íncsiklandozó fogást. Néha emiatt aztán dühösen elvonulok a gép elől...de ott mocorog a fejemben a "jaj de megkívántam...úgy ennék valamit"! S akkor végem van és a családomnak is, mert jön a tett és utána a sóvárgás, hogy fogunk így kinézni!? Szerencsére nem vészes a helyzet, de muszáj a kallódó kilókra odafigyelni!
A mondandóm lényege tehát abban áll, hogy nehéz a gurmannság világában önmérsékletet gyakorolni. Fogyasztói társadalom ide vagy oda, még mindig a hasunkra sajnáljuk legkevésbé a pénzünket. Nehéz úgy vásárolni menni, hogy bármely élelmiszer láttán ne a kész gőzölgő étel látványa üldözzön bennünket sorról-sorra a boltban, piacon. Minél nagyobb tehát vizuális memóriánk, annál inkább elkap bennünket a felvásárlási láz...ezt is ennék meg azt is...S mik az én legkedvesebb receptjeim, hát lássuk...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.